- 1997-ben jelent meg a francia Ballands kiadó megrendelésére az ön könyve, amely a magyar-zsidó együttélés történetét tekinti át. A magyar fordítás címe: Magyarság, zsidóság és az MTA Történettudományi Intézete gondozta. Az eredeti francia kiadásnak alcíme is volt: Egy különös páros ezeréves története.
- Nemcsak az alcím maradt el, kissé módosult a cím is. Magyarok és zsidók, e címen jelent meg a könyvem Párizsban. A magyar címváltozat elvontabb, mint az eredeti.
- Talán óvatosságból tompítottak árnyalatnyit az eredeti címen. A zsidókkal kapcsolatos kérdések még mindig kényesebbnek számítanak Magyarországon, mint Franciaországban. Úgy vélték, a szókimondás érzékenységeket sérthet.
- Ady Endre egyik cikke, a Korrobori inspirálta bennem a különös páros gondolatát. Mint egy szerelmi viszonyt, úgy ábrázolta Ady a magyarok és a zsidók kapcsolatát. Ady fejében fordult meg először, hogy a magyarok és zsidók hullámzó viszonya olyan, mint egy változékony szerelmi történet. Hozzáteszem, a szerelmi kapcsolatuk időnként teljesen egyoldalúnak mutatkozott. Különösnek éppen emiatt nevezem, hiszen az igazi szerelem kölcsönös. Óvatosságot és érzékenységet említett, de ebben dönteni kell. Aki tart az érzékenységtől, ne nyúljon zsidó témákhoz, mert úgyis megsérti valamelyik fél szenzibilitását. Kényes a kérdés. Olyan, mintha két ember kapcsolatába, magánügyeibe tekintenénk bele. Nyilvánvaló, hogy egyik fél sem üdvözli kitörő örömmel a nagy nyilvánosságot. Különösen annak nem örülnek Magyarországon, hogy a magyar-zsidó kapcsolatok fejezeteibe külföldiek is beleláthatnak. Írásaimban azonban nem mások érzékenységére kívánok tekintettel lenni, a saját érzékenységemet tartom szem előtt. Mindig azt írom, amit igaznak gondolok.
- A magyar zsidóság történetét a XIX. század során az asszimiláció önkéntes vállalása jellemzi. - társadalomtörténeti tény magyarázatra szorul.
- Sok áldozattal is járt az asszimiláció, mert a zsidóság kultúrát váltott. A váltás radikálisan zajlott le, hatására nem csupán a vallási és a közösségi tudat bomlott szét, hanem az etnikai tudat is. A saját hagyományok helyére illesztette be a zsidóság a magyar kultúrát. Hangsúlyozni kívánom, hogy e különleges fejleményt a magyarság erős asszimiláló képessége váltotta ki. Rendkívül gyors ütemben sajátították el a zsidók a magyar nyelvet, otthonossá váltak a magyar kultúrában, és szinte kihangsúlyozottan váltottak át a magyar civilizáció formáira. Bánjunk azonban óvatosan az önkéntesség fogalmával. inkább kétoldalú szerződésnek nevezném. A magyar politikai elit legjobb képviselői, Eötvös József és mások személyében a zsidó emancipáció mozgalmának élére álltak, de feltételül szabták, hogy a zsidók tegyenek le minden olyan civilizációs és rituális külsőségről, amely megkülönbözteti őket a magyaroktól. Ha egyenlő jogokat akarnak élvezni, tanulják meg az ország nyelvét, sajátítsák el a kultúráját. Nyíltan senki sem követelte mindezt, hallgatólagosan azonban Deák Ferenc, Eötvös József és Trefort Ágoston, a zsidó emancipáció hangadó hívei elvárták, sőt Kossuth Lajos is ugyanezt kívánta meg. Nem volt tehát önkéntes az asszimiláció, és a zsidóság egy része el is utasította. Főleg az ortodoxok, akik nem nyugatról, hanem északkeleti irányból, Galíciából érkeztek, és mindvégig megtartották a jiddis anyanyelvüket. Többé-kevésbé azonban még ők is megtanultak magyarul. De nem mutatkoztak késznek arra, hogy önfeledt lelkesedéssel beolvadjanak a magyar kultúrába, annak szervezésében sem kívántak részt venni, és amikor az egyetemek kapui megnyíltak a zsidó vallásúak előtt is, oda sem tették be a lábukat. Sok asszimilálódott zsidó viszont éppen azokat a tudományágakat választotta, amelyek a legerősebben táplálták a magyar nemzeti érzést. Ilyen például a történelemtudomány vagy a nyelvtudomány. - területeken elég hamar jelesekké váltak a zsidók, sőt többüket a Magyar Tudományos Akadémiába is beválasztották.
- Apai őseim, a Rossi család Olaszországból került Csehországba, majd onnan Magyarországra. A beilleszkedés folyamatát apai nagyapám fejezte be. Kitért a zsidóságból, legfőképp karrierje érdekében, így valósult meg a társadalmi befogadása. Apámnak viszont már nem a beilleszkedés, hanem a kirekesztés, a zsidótörvények jelentették az újdonságot. Magam harmadik utat választottam. Magyarságom megőrzése mellett visszatértem őseim zsidóságához is, felvállaltam a zsidó múlt örökségét. A történelmi tapasztalatok fényében arra a meggyőződésre jutottam, hogy a nagyapák nemzedéke, érthető okokból, de túlzásba vitte az asszimilációt.
- Ugyanez a véleményem. Félrevitték, eltúlozták az asszimilációt. Megtagadták múltjukat és tradícióikat, pedig nem volt okuk szégyenkezni. Azt hitték, a gettó zsidóságból kiszabadulva el kell szakadni minden zsidó hagyománytól, és a magyar kultúrához csatlakozva meg kell tagadniuk a teljes zsidó örökséget. Jóllehet ez az örökség nem csupán a vallást, de egy hatalmas nemzeti-kulturális örökséget is tartalmazott. Magyarabbak akartak lenni a magyaroknál, de ezzel főként visszautasítást váltottak ki, az asszimilálók visszataszítónak találták a túlságos áthasonulást. Másfelől kártékony volt ez a zsidóságon belül is, mert egy hatalmas örökséget tagadtak meg. A több ezer éves zsidó történelem megtagadása elhamarkodott lépés volt, és kizárólag azzal a lelkesedéssel magyarázható, amelyet a szabadelve befogadók nyitott magatartása váltott ki a magyarországi zsidóságból. Az a meggyőződés vált uralkodóvá körükben, hogy a zsidóknak teljes szívvel-lélekkel magyarokká kell válniuk, és ezt azzal tudják bebizonyítani, hogy minden összefüggést, minden kapcsolatot megszakítanak a korábbi zsidó múltjukkal. Mindez súlyos pszichológiai kártételt okozott. Sokan eltagadták zsidó származásukat, elrejtették zsidó rokonaikat a gyermekeik elől. Holott látniuk kellett volna, ha van még nép a világon, amely felhőtlenül büszke lehet történelmére, múltjára és mindarra a kultúrkincsre, amit az emberiségnek adott, ez éppen a zsidó nép lehet. Osztom a véleményét, hogy Magyarországon eltúlozták az asszimilációt. Megelégedésemet fejezem ki könyvemben, hogy a legújabb magyarországi zsidó nemzedékek legjobbjai - mevészek, írók, értelmiségiek más utat választottak, mint az apáik. Bár ők sem kívánják felmondani az asszimilációs megállapodást, ugyanakkor büszkén felelevenítik és fenntartják zsidó kultúrájukat. Sok örmény származású barátom van Franciaországban. Akik teljesen franciák, olyannyira, hogy nemrég miniszterelnököt is adtak Franciaországnak, Balladur apját még Balladuriannak hívták. A franciaországi örmények sohase tagadták meg saját őseiket, fenntartják és ápolják kulturális kapcsolataikat. Mindez a legkevésbé sem zavarja őket abban, hogy teljes jogú és teljes köre franciáknak tartsák önmagukat, akárcsak a franciák, akik szintén teljes jogú honfitársaiknak tartják őket.
- Hogy ingoványos területre keveredett a magyarországi zsidóság az asszimiláció eltúlzása révén, jól mutatja, hogy az 1860-as évek végére két ellenséges táborra bomlott a zsidóság, akik többé szóba sem álltak egymással. Az ortodoxia és a neológia kölcsönösen kiátkozta egymást, gyakorlatilag minden érintkezést megszakítottak, és erre sehol és soha nem volt még példa a világon. Ilyen súlyos és mély szakadás, intézményes szembefordulás sehol a világon nem következett be. Szépítgetés nélkül tárja föl mindezt a könyvében.
- A történelmet igyekeztem leírni, és a történetírás egyik fő szabálya, hogy azt kell megírni, ami valóban megtörtént. A tények bemutatásához ragaszkodni kell. Az ortodox-neológ egyházszakadásnak mély kulturális gyökerei voltak. Egyik fő oka, hogy főleg a városi-nagyvárosi zsidóság, amely többségében már a XVIII-XIX. század során letelepedett Magyarországon, nyugat-európai vidékekről érkezett. Amikor az asszimilálódás zajlott, már nem rendelkeztek igazi zsidó kultúrával, hagyományaik elgyengültek. A kelet-magyarországi zsidóság ezzel ellentétben a jiddis kultúrába volt beágyazódva, amely nem csupán vallási, hanem népi-nemzeti kultúra is, és saját, önálló nyelvvel rendelkezik. Meghatározó része volt mindennek a szakításban. A magyarországi szakadás radikálisnak bizonyult. Ennek ellenére az ortodox zsidóság, amikor a cionizmus és a magyar nemzethez tartozás között kellett választania, csupán kis részben tette le a voksot a cionizmus mellett.
- Úgy vélem, az asszimilációs trend eltúlzása vezetett oda, hogy a magyar zsidóság lába alól kifutott a talaj, elvesztette saját múltját, önazonosságát és önbecsülését. Így született meg a torz öngyelölet, a neurotikus hajlandóság és az állandósult szorongás. Néhányan viszont, valami bizonyosat keresve a kiüresedés helyett, egy messianisztikus ígéretekkel teli eszmére, a kommunizmusra találtak rá.
- Akár Magyarországot, akár a nyugat-európai országokat nézzük, az ellentétes irányzatok összeütközése idején mindkét oldalon megtaláljuk a zsidókat. Tudományban, politikai ideológiában, a kultúra területén is. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy a magyar zsidó kereskedők, ügyvédek, orvosok, bankárok, jogászok, tehát a középosztályt alkotó elemek lélekszáma nem múlja-e jóval felül azoknak a zsidóknak létszámát, akik a baloldali mozgalmakhoz, a Galilei Körhöz, a radikálisokhoz csatlakoztak, vagy a szakszervezeti mozgalom szervezésében és a szocialista-kommunista messianizmusban vettek részt. Hogy a kommunisták között s különösen az alapítók és a vezetők között miért voltak nagy számban zsidó származásúak, ez külön elemzést igényel. Hogy a zsidó intellektuelek ekkora szerepet játszottak a baloldalon, abban leli a magyarázatát, hogy a zsidókban szinte beléjük nevelt, öröklött és maguk számára is öntudatlan vonzalom van a teljes megváltás és az apokaliptikus látásmód iránt. Ez a harc lesz a végső! Ennek a gondolatnak rendkívül nagy volt a vonzása a zsidók körében. Tulajdonképpen a kereszténység is ebből a zsidó messianizmusból született meg. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kommunizmus csalódottjai és bírálói között legalább olyan nagy létszámban vannak ott a zsidó kommunisták, mint amekkora létszámban sorakoztak fel Lenin körül a zsidó vezetők.