A 8-ik hadtestben, az észak-afrikai fronton  szolgáltam, 1944 vége felé lehetett, mikor a borzalmas hirek a náci tömeggyilkolásról kezdtek jobban ée jobban bebizonyosodni. Ortodox, nagyon vallásos családban születtem, nevelkedtem és nehéz volt meggyözni magamat, hogy mindez valóban megtörténhet, mikor Istenem mindég olyan ábszolut és biztos védöfalam volt.

Vissza emlékezem egy elöbbi, fiatalabb koromra, 7 éves voltam mindössze, mikor boldogult Apám, oly hirtelen, oly váratlanul rövid betegség után elhunyt. Túl fiatal voltam, nem emlékszem, mi volt érzésem, szomoru lehettem, semmi kétség, de kérdezni nem voltam elég fejlett.

Nem kérdeztem mit vétettem én, hogy mint gyerek már árva lettem, azt sem, hogy Anyám oly fiatal özvegyasszony lett és azt sem, hogy miért kellett idös Nagyanyámtól fia eltemetését követelni.

A gyásznapok elteltével, mikor Steuer tanitó bácsim bevezetett az osztalyba, elsö ellemi volt, mintha csak ma volna emlékszem, mikor remegö  hanggal bejelentette a többi tanulóknak, hogy Apám elhunyt, én sirni kezdtem és velem együtt mind aki ott jelen volt. E szomorú kép nem hagy el engem és kisérni fog útolsó napomig.

Apám elhunyta körülményei csak késöbb jutottak  tudomásomra és gondolatban életemen át - mind a mai napig - sokat foglalkoztatott :

Munkája keretében sokat utazott. Pénteki nap volt, a városon kivül végezte munkáját ami ez alkalommal a szokottnál hosszabb  ideig tartott. Ahogy multak az órák, jobban és jobban érezte a Shabath közeledtét és mikor már elhatározta magát, hogy ideje a hazautazásra felmerült benne a kétség, vajon még idejében hazaérkezhet-e.

A félelem, hogy Isten ments a Shabathba 'bele utazik', rávitte, hogy lemondjon az utazásról és gyalog indult neki az utnak.

Utközben váratlan zivatar lepte meg, haza fáradtan a gyaloglástól, agyonázva és megfázva érkezett. Gyenge alkotású  teste nem állt ellen a betegségnek, tüdö gyulladást kapott és pár nap mulva elhunyt.

Tiz éves lehettem, mikor ezt megtudtam és érzésem, ha e vers irására nem is vezetett azonnal, de gondolatban sokat foglalkoztatott és egy ujabb, borzasztó csapásnak kellett jönnie, 24-éves koromban, mi ártatlan Anyámat,NagyAnyámat  - 6 millió ártatlannnal együtt - elvette tölem, hogy gondolataimat, mély fájdalmamat papirra vethessem.