HÁBORÚRA ELSZÁNTAN

2001.04.28. szombat

Egyre többször jut eszembe Andersen meséje, miközben figyelem az izraeli eseményeket. Civilek halnak meg, katonákat temetnek, terroristák robbantanak, politikusok fenyegetoznek, emberek félnek. A szeptemberi zsidó újév óta tartó II. intifáda túl van négyszázadik áldozatán, a közel-keleti helyzet nemhogy javulna, de óráról órára rémisztobb.

"Aztán nehogy valami hülyeséget kövessetek el ismét
- amíg én halott leszek!"

Herzl Tivadar, a cionizmus atyja

Ki beszél itt háborúról?

Mert helyzet van, azt a saját borömön is tapasztaltam. A média mégis úgy kezeli a nyolcadik hónapja tartó válságot, mint Andersen meséjében a király új ruháját. Szebbnek akarják láttatni a valóságot, mint amilyen. Belpolitikai csetepatéként köszönnek vissza a véres képsorok, így aztán egy civilizált államnak sem "illo" a diplomáciai ejnye-bejnyén túl beavatkozni. Ha a háború terminológiája kimeríti a politikai erok közötti fegyveres konfliktust, akkor Izraelben nyolc hónapja kitört a háború.

Hogy pontosan mikor és kinek telt be a pohara a másikkal, azt másképp vélik zsidók, palesztinok. Kormányzásának utolsó hónapjaiban Barak izraeli kormányfo mást sem akart, mint békét kötni. Olyan ajánlatot terített tavaly nyáron a tárgyalóasztalra, mely nem örvendett tetszésnek az izraeliek körében. Már akkor tudta, hogy nincs sok esélye a választásokon, de maga mögött sikeres békekötést akart hagyni. Clinton is a közel-keleti béke közvetítojeként akart visszavonulni az ovális szobából és bevonulni az amerikai történelemkönyvekbe. Ám Camp Davidben júliusban Arafat nem fogadta el a békeajánlatot és kapóra jött neki Sharon szeptemberi látogatása a jeruzsálemi Moriah-hegyen. A legnagyobb hibát a palesztin vezeto akkor követte el, mikor vallásháborút hirdetett, így próbálva magának megnyerni az arab országokat. Arafat visszatért a terror politikájához, kinyitatta a börtönköket, a Fatah zöld utat kapott.

Kodobáló intifáda

A világ felé Arafat azt kommunikálja, hogy az eros Izrael bántja a gyenge palesztinokat, semmibe veszi az emberi jogokat, gyerekeket öl halomra. A vezeto hírcsatornák eloszeretettel tudósítanak Izraelbol, már-már nevetséges módon. Ha Izraelben eldobnak egy követ, másnap az egész világ tudja. (Amikor Ruandában mészároltak le több száz embert, a New York Times csak a negyedik oldalon hozta.)

Nevetséges, de nagyon emberi a magyarázat. Az újságíró is csak ember, szenzáció-
ból él ugyan, de félti az életét. Izrael demokratikus ország, ahová vízum nélkül lehet utazni, angolul mindenütt szót érteni, szabad a bejárás a megszállt területekre, a téma az utcán hever, az izraeli hadsereg ereje pedig garancia a túlélésre. (Ugyanezt nem tehetné meg az újságíró Kasmírban, Kolumbiában, Tibetben, Srí Lankán.)

A palesztinok jó érzékkel felismerték a világsajtó hatalmát és érdeklodését, ezért eloszeretettel segítik a munkájukat. Természetes emberi reakció, hogy a védtelennek és gyengének feltüntetett mellé áll a világ közvéleménye. A globalizált média át akarja fogni az egész világot, de a négy-öt perces híradások nem teszik lehetové az elemzo kommentárokat. A miértek kimaradnak a hírblokkokból. (E mostani intifáda szálai átszövik az emberiség krónikáját, a gyökerek évezredekre nyúlnak vissza, történelmi, vallási, gazdasági szálai behálózzák a világot.)

Az autonóm területeken gyakran idore és címre hívják a tudósítókat, tudván azt, ha kovel parittyázzák a katonákat, azok gumilövedékkel válaszolnak, aztán ha megvan a felvétel, dolguk végeztével mindenki megy a dolgára. Az esti híreket látva aztán fotelban ülve szörnyülködhet három percig a világ az újabb összecsapáson.

Arafat stratégiája a következo: elöl mennek a gyerekek köveket dobálva, mögöttük a felnott férfiak fegyverekkel. A kozápor éles lövedékkel vegyítve érkezik a katonák felé, akik maguk is huszonéves, vagy annál fiatalabb gyerekek.

Gyerekélet dollárért

Gusztustalanul kegyetlen szerepet szán Arafat a palesztin gyerekeknek. Iskolai táborokban képezteti oket a fegyverhasználatra, elhiteti velük és szüleikkel, hogy jó ügyért harcolnak és a legjobb, ami velük történhet, hogy meghalnak a palesztin nemzetért. A tévében naponta megszólalnak anyák, akik azért imádkoznak, hogy gyerekükbol hos legyen, hiszen a halállal elnyerik a jogot a paradicsomba, ahol meglátják Allah arcát 74 szuz lány kíséretében.

Arafat minden fórumon felháborodik a meghalt palesztin gyerekekért, és hivatalosan elhatárolja magát tolük: "Azok nem mi vagyunk, ok csak gyerekek." Az arab családok fájdalmát a palesztin hatóságok viszont legkevesebb ezer dollárral enyhítik. Ennyit fizetnek, ha megsebesül a fiuk, háromezer dollárt, ha utcai harcban meghal. (Irakban 10.000 dollárt ér a szent ügyért meghalt gyermek.)

Élni és élni hagyni

Európából szemlélve érthetetlen, miért nem lehet szót érteni, élni és élni hagyni. Aki eltöltött egy kis idot is a világ 56 iszlám országának bármelyikében, az megérezhette az arab mentalitás különbözoségét. Érthetetlen, hogy mi motiválja oket a zsidógyulöletben, ami az anyatejjel válik a vérükké.

A tárgyalásoknak a reménye is szertefoszlott, kizárt, hogy bármelyik fél komoly szándékkal tárgyalóasztalhoz üljön. Egyrészt olyan indulat és ero munkál mindenkiben, amit sem a józan ész érvei, sem egy esetleges béke reménye nem feledtethet. Másrészt a jelen helyzetben bármely szerzodés nem lenne több be nem tartható papírdarabnál. Békérol és tárgyalásokról hónapok óta nem beszél senki, a közhangulat mindkét oldalon bosszút kiált.

A palesztinok akkor látnák álmuk valóra válását, ha "az utolsó zsidó is úszva menekülne a tengeren". Irán és Irak atombombát gyárt a szomszédban, vezetoik gyulölködo nyilatkozatokat propagálnak. A nemzetközi terrorizmus Irán jóvoltából él és virágzik Libanonban, olyan rakétákkal látja el a határ mentét, amelyek bármely izraeli várost elérhetnek.

A kormány legmérsékeltebb tagja, Simon Perez külügyminiszter is már az izraeli önmegtartóztatás határáról beszél. A lakosság nem tudja tovább tolerálni a terrort, nem tudni, melyik piacon, buszon vagy benzinkútnál robbant a következo öngyilkos merénylo. A mindennapok biztonságát a hadseregtol várhatják. Izraelben már nem munkál a mindenároni béketeremtés vágya.

Szegények és gazdagok

A feszültségek egyik oka a gazdasági különbség. Az ország belseje virágzik, naponta nonek ki a földbol lakóházak, üzletközpontok, utak épülnek rohamléptekkel. Izrael éves nemzeti jövedelme annyi, mint szomszédos országainak összesen. A társadalom a fogyasztásra épül, össznemzeti sport a vásárlás, a javak felhalmozása. Az izraeliek elfelejtették a kétkezi munkát, az építoiparban és mezogazdaságban a külföldi vendégmunkásokat foglalkoztatják. Élik és élvezik az életet.

A palesztin területeken nincs munkalehetoség, Izraelbe járnak át dolgozni, már ha nyitva van a határ. Naponta szembesülnek az élet napos oldalával, a pénz hatalmával, amely számukra elérhetetlen. Izraelnek mindössze ötvenhárom év kellett ahhoz, hogy kizölldeljen a sivatag, felépült a Kelet Amerikája. A kormányzat nagy erovel támogatja a bevándorlást, pénzt nem kímélve, kellemetlen problémákat vállalva duzzasztják a népességet. A következo tíz évben egymillió újabb alijjázót szeretnének fogadni, elérve azt 2020-ra, hogy a világ zsidóságának többsége Izraelben éljen.

Jeruzsálem a Vatikán mintájára

A tárgyalások legérzelmibb kérdése Jeruzsálem helyzete. Az évente több millió turistát vonzó szent város most pang az ürességtol, csak a legelszántabb zarándokok vállalkoznak a lelki túrára. A város varázsa vitathatatlan, szentsége és békéje zsidóknak, keresztényeknek, araboknak másért ugyan, de fontos. Az 1967-es hatnapos háború óta újra látogatható Siratófal a legszentebb hely a zsidók számára, Jeruzsálem szimbolikus - a nemzeti, vallási és történelmi hovatartozás - kérdése, a kollektív identitás meghatározója. Megosztása a palesztinokkal elképzelhetetlen, közös felügyelete megoldhatatlan.

Halvány remény lehet a Vatikánhoz hasonlóan nemzetközi vallási fovárossá nyilvánítása, de a jelenlegi kormányban senki nem bír olyan erovel, aki véghezvihetné ezt a nemzetközileg is szimpatikus tervet.

Amerika messze van

G. W. Bush elnökletével más irányt vett az USA közel-keleti politikája. Izrael felismerte, hogy csak magára számíthat, Amerika szimpátiája az elnöki ciklustól függ. (Sokféleképpen magyarázzák Bush feltuno távolmaradását a közvetítéstol. Az amerikai elnök és helyettese részvényeik okán jelentos hasznot várhatnak a közel-keleti olajpiac összeomlásától, mivel ezzel emelkednének saját texasi és mexikói részvényeik árfolyamai.) Kampányában viszont Bush elkötelezte magát zsidó pénzembereknek és megígérte, ha nyer, Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti az Államok nagykövetségét. Biztonsági okokból egy négyzetkilométernyi szabad területet kellene találni a követségnek Jeruzsálemben, ami kizárt. Bush idot és türelmet kért a "technikai probléma" megoldására.

Háború után béke

A köztes megoldás, meglehet, Jordánia kezében van. Ezzel a szomszéddal elfogadható a kapcsolata Izraelnek, az ott élo kétmillió palesztin menekült egyre nyomasztóbb probléma. A megegyezésnek ok nemcsak elvi hasznát látnák, hanem azt is, hogy kiürülnének a menekülttáborok.

Mindkét fél tudja, hogy a végso megoldás csak a békében lehet, de fizetni egyelore senki nem akar érte.